A parkban voltak, az apa, a lánya és annak barátnője. Játszanak, beszélgetnek. Aztán kitalálják a lányok, hogy játszanak bújócskát és hogy az apa legyen a hunyó. Beleegyezik, mert úgyis tudja, hogy nincs menekvés az akaratos kölkök követelőzése elől. Játszanak egy menetet, könnyen megtalálja őket, az egyiknél a bokor mozgása az áruló jel, a másik meg nem tud időben lebukni a pásztázó tekintet elől. A számoláshoz nem áll fel, nem fordul egy fa felé, ahogy az elő van írva, csak a szemébe húzza kalapját, lehorgasztja fejét és becsukja a szemét. A lányok nem tiltakoznak, megbíznak benne, hogy nem leskelődik. Jön a második és harmadik kör, de az apa már érzi, hogy fárad és hiányzik a délutáni szunyóka, amit kihagyott. A negyedik körnél ismét lehúzza a kalapot, behunyja szemeit és hagyja, hogy a gravitáció elvégezze munkáját az ellazított nyakizmok ellenében. Nagyot sóhajt és arra gondol, milyen szép is ez a nap. Egyre mélyebbre merül az álomvilágban, kezei összekulcsolva az ölében....